Volt ez az előző írásom, a "járjon-e balettra?", amiben a gyerek-táncórákról írtam, nem annyira lelkendezve. Leginkább a művházas balettórák lebegtek a szemem előtt.

Két dologra akartam felhívni benne a figyelmet, az egyik, hogy a táncóra a mozgás mellett gyakran egy teljesen elferdült ízlésvilágot közvetít a gyerekek felé, a másik, hogy nagyon észnél kell lenni, mert a klasszikus balett technikája nem feltétlenül egyszerűsíthető le a a gyerekeknek való és hasznos „mozgásóra” szintjére. Ezt elképesztően sokan olvastátok, rengeteg kommentet és véleményt kaptam. Az anyákat a saját testük mellett valószínűleg egy dolog mindenképp legalább annyira érdekli: a gyereküké :-)

Úgyhogy folytatom a témát, bemutatok egy-két tanárt és módszert, amelyek nem olyan közismertek, de érdemes tudni róluk.

Vadas Zsófia Tamarával egy helyen tanultunk, a hajdan Budapest Tánciskolaként indult Budapest Kortárstánc Főiskolában, közös világból jövünk. Szerintem ő egyrészt szuperul ért a gyerekekhez, ó bár ő lehetettvolna a bébiszitter nálunk! ( évekig szinte bentlakós bébiszitterként nevelgetett egy párat, akkor nekem még nem volt gyerekem, nagyon érdekes volt az ő történetein keresztül belelátni a gyerek-mikrovilágba). Másrészt nagyon régóta tanít kreatív gyerektáncot, a szülők és gyerektanítványok lelkesedése töretlen iránta.

Van-e olyan hogy ”fiúknak való tánc” meg „lányoknak való tánc”?

Nem, szerintem nincs.

Ez, amit tanítok, mindenkinek „való”, sokféle mozgás van benne. Azt viszont látom időnként, hogy nagyobb korban vannak kisebb különbségek, mert ezen a sokféleségen belül van olyan mozgástípus, ami jobban leköti a lányokat, és van, ami jobban leköti a fiúkat.. A futás, gurulás, gördülés- ezt általában minden fiú élvezi. Talán az oviskorban ez még nem jelentkezik, idősebb korban szoktam látni.

Szerintem ebben benne van egyfajta temperamentumkülönbség, ami nem annyira fiú-lány dolog.

Igen, talán pontosabb úgy fogalmazni hogy alkat kérdése. Nem mindenkire igaz.

Azt amúgy nagyon látom a nagyobbik gyerekemnél, aki ovis, hogy mennyire másra buzdítják a fiúkat, vagy mennyire mást tartanak természetesenek náluk, mint egy lánynál. Tágabbak a határok, belefér több vadulás.

Igen, persze, ilyenkor a környezetük is lecsapódik a gyerekeken. Én egy csomó hatás összegződését látom: alkat, mozgáskészség, miket tanult, mire biztítják mások, milyen zenét szeret....

Egyébként az a helyzet, hogy itt ezen az órán (6-10 évesek) szinte csak lányok vannak. Sokféle korosztályt tanítok, a fiúk csak egész kiskorukban járnak „táncórára”, bár ez amit én tanítok tényleg nem „lánytánc”. Iskolás kor után leginkább csak az jár ilyesmire, akit valamilyen szinten hivatásszerűen érdekel a tánc, például középiskolások, akik esetleg táncosok akarnak lenni. De ez talán inkább a szülők hatása, nem is íratnak be ilyesmire egy fiút.

Nagyon számít a megnevezés is. Nyáron, amikor egy nyári tábor keretén belül tartottam ugyanezt, csak nem tánc, hanem „mozgás” volt a neve, akkor volt sok iskoláskorú fiú. Ott az volt az érdekes, hogy úgy tűnt, a lányoknak ebben a korban nagyobb az érdeklődésük az „absztrakt” mozgások iránt, a fiúk ugyanazt a feladatot inkább karakterből ragadták meg „karatés” mozgás, „nindzsás” mozgás, például így írtak körül dolgokat. De ugyanazokat a feladatokat lehetett velük csinálni.

Volt egy pár éves együttműködés a Mu Színház és egy általános iskola között, néhány évig jártam oda „táncot” tanítani, nem rendszeresen, viszont kötelező program volt nekik, egy-egy teljes osztállyal dolgoztam, nem csak azzal, akit beírattak. Ott is az volt a tapasztalatom, hogyha ott vannak a fiúk az órán, ha már eljutnak, akkor velük is lehet ugyanúgy dolgozni.

Törekszel arra hogy a kortárs tánc mozgásvilága megjelenjen az órákon? Ilyen például a föld intenzív használata, földön haladások, gurulások, vagy a térszemlélet, a mozgás teljes terjedelmében való gondolkodás, a törzs egyenrangú használata, nem csak a végtagoké. Vagy egyszerűen az van, hogy neked -pont úgy mint nekem- egyszerűen ez a természetes, ez az „anyanyelved”, az alap mozgásszótárad?

Az van, hogy a gyerekeknél ezek amúgy is természetes mozgások, kúszás, mászás simán belefér, ha nem mondjuk azt, hogy „ez nem tánc”.A kortárs táncban ugye bármi tánc, és minden tánc, nincsenek ilyen hierarchikus dolgok, hogy csak a szép lábemelés a tánc, vagy csak a ritmusos lépés a tánc.A kortárs az végül is nem egy nem technika, hanem a testhasználat szabadsága.

Mondasz erre egy példát?

Mondok egyet a mai óráról, amit láttál. Ez a csoport nem kezdő, nagyrészük egy-két éve jár már hozzám, náluk az van, hogy már szöveggel, mesével is tudok irányítani. A tréning részét képezi a konkrét mozgások tanulása, de az óra nagyobb részében nem egy konkrét mozdulatot tanítok, hanem szempontokat adok a test- és térhasználathoz. Ez lehet teljesen hétköznapi, olyan élmények, tapasztalások amivel mindenki találkozhatott már, például a vízben a test ellenálásba ütközik, ezt mindenki tapasztalhatta már a strandon, mozogjunk úgy! Vagy például a kicsik nagyon szeretik az állatok mozgását leutánozni. Ezt az érzetet, élményt felidézzük, és ezzel dolgozunk. Egy-egy kép vagy érzet alapján kitalálnak új mozgásokat.

Ma például ez volt: úgy mozgunk, mint a falevelek,és akkor ők kitalálnak egy absztraktabb mozgást, ami tényleg absztrakt, nem egy pantomimezés. Miután megvan a testi minőség, amit használunk, utána adok hozzá egy formai keretet, amit ők a saját fantáziájuk szerint felhasználhatnak. És nagyon szeretik is az ilyen összerakós, kreatív feladatokat, de a tánckombinációkat is.

Elképesztően érdekes mozdulatok meg mozgásminőségek születnek ilyenkor, amit csak az improvizációval tudunk megteremteni, ezt sosem tudnám nekik utánzással megtanítani: csináld ezt, csináld azt, mozgasd így a karod, közben grimaszolj, közben a lábaddal így...olyan bonyolult dolgokat is mutattak, olyan szép mozgásminőséget, mint egy profi táncos. Az improvizációval komoly mozgástechnikai fejlődés érhető el! Ez nekem nagyon, nagyon érdekes didaktikailag, a tanári módszertan szempontjából.

Az improvizáció is jellegzetes kortárs eszköz a tanításban.

Igen, és nekem ez természetes. Szoktam utánzással is tanítani, de inkább improvizációval. A gyerekek erre általában nyitottak, a felnőttek már nem annyira.

És szokott lenni „előadás”?

Előadás nem, inkább demonstráció, arra volt már sok példa. Nem is a produkció miatt, nem is csinálunk külön kis koreográfiát erre, hanem egyszerűen bemutatjuk az óra anyagát. Szeretik bemutatni a szülőknek, és ezért ezt nem akarom visszafogni, bár egyáltalán nem a produkció meg a színpad a cél.